Adél szüléstörténete 2019.09.12.

Szülésfelkészítőt végzett kismamám, Adél szüléstörténetével szeretnélek megörvendeztetni benneteket! Most a nagyon ügyes anyukák fázisában vagyunk ;) Adél is fantasztikus ügyesen és talpraesetten hozta világra első babáját, igazán inspiráló a szüléstörténete, nagyon ott volt nem csak testben, de mentálisan is, mindjárt ti is elolvashatjátok! Nagyon köszönjük, Adél, hogy vetted a fáradságot, és megírtad nekünk, a kismamáim már alig várták, hogy elolvashassák! Sok boldogságot kívánunk, és szívből gratulálunk! :)

"Kedves Éva!

Tavasszal jártunk Nálad felkészítőn. Én mindössze a 26. hétben jártam akkor és így ránézésre a legfiatalabb is én lehettem.

Az egész babavárás alatt egyetlen egy dolog zavart, vagy inkább elszomorított: nem hallottam mást, csak horrortörténeteket a szüléssel kapcsolatban, főleg az első szülésekről. Az utolsó hónapban már szabályosan vadásztam a pozitív szüléstörténeteket az interneten, nem akartam elhinni, hogy nem tud “jól el sülni”. Remélem, hogy általad legalább egy leendő anyuka lelkén könnyíthetek a történetünkkel.

Léda születése már az azt megelőző 9 hónapban formálódott. Mindenképpen természetes szülést szerettem volna, beavatkozások nélkül, és bár kórházban, de háborítatlanul szerettem volna világrahozni a kislányomat.
Nagyjából a legvégéig nem tudtam elvonatkoztatni ettől a vágyamtól, eszerint választottam szülésznőgyógyászt és szülésznőt is, utánajártam, hogy kinél a legnagyobb a természetes szülések aránya. A 38. hétig jártam edzőterembe és jógáztam,meditáltam. A szülésfelkészítőn a legfontosabb, amit kaptam, éppen az volt amit hallani is akartam: meg tudom egyedül csinálni.

A terminust túlléptük és egyből meg is kaptam a kérdést: akarom-e hogy indítsuk, akár másnap? Természetesen, ha nem indokolt a baba egészsége szempontjából, akkor nem.
Nem volt indokolt, de az orvos azt mondta 1 hét a protokoll, csütörtökön indítania KELL.
Teltek a napok és Léda nem jött, jóslófájások már 3 hete voltak, ebből egyszer volt, hogy már tényleg azt hittem indulunk.

Vasárnap beszéltem Lédával, hogy holnap van nagyi szülinapja, de utána már el kell válnunk egymástól...idekint várom és a karjaimba fog érkezni.

Már persze tényleg mindent megtettem ekkor: naponta másztam fel a budai várba az ezer lépcsőn, fűszereset ettem, guggoltam, szerelmeskedtünk...semmi.

Aztán megnyugodtam, elengedtem, bíztam. Hétfőről keddre hajnal fél2kor lettem figyelmes a fájásokra, nem mértem, úgyis abba marad, ha mégsem, akkor pihenni kell. A fájások maradtak és nagyjából 8-10 percenként érkeztek. A 6 perceseknél, olyan hajnal fél5-kor,már szóltam a férjemnek is, készülődjünk. Bekapcsoltam azt a lejátszási listát, amit erre a napra tettem össze. Még éppen, hogy kezdett világosodni, addig akartam itthon maradni amíg, csak lehet.
6-kor hívtam a szülésznőmet, mi legyen. 5 percesek a fájások, de én még maradnék. Azt kérte rendben, de 7-re érjek be, mert már olyan a hangom...ő is indul.

Időközben már nem tudtam beszélni fájás közben, mindig leguggoltam, kapaszkodtam a pultba és vizualizáltam, amit Lédának is ígértem. Egy csúszdán kell lecsúsznia, ami sajnos egy szűk alagútban van, de ha mindketten ellazulunk és összedolgozunk, nem is olyan szűk. Az én dolgom az volt, hogy nyissam a kaput a csúszdához.
Háromnegyed7-kor beültünk a kocsiba 7-re beértünk.
CTG fel, minden rendben, méhszáj 6 centire nyitva. El sem akartam hinni, de még mindig aggódtam kicsit, hogy az oly sokszor hallott 18-24 órás vajúdás kezdeténél járunk.

Akkor jöhet a beöntés, két fájás között csináljuk, jó? Csakhogy itt valami nem stimmelt, beöntés kellős közepénél jártunk, amikor a szülésznő megszólalt. Adél, vegyen egy mélylevegőt, újabb fájás érkezik. Hát senkinek nem kívánom a kettőt egyszerre. Ezután eltávoztam a mosdóba egy bő 20 percre, mire visszatértem a szülőszobára, megérkezett a férjem is.
Gyakoroltuk együtt korábban többször is a légzőtechnikákat, és már igencsak el kellett a segítsége. Tudtam előre, hogy, mint egy vezetett meditációnál, mondania kell, mit csináljak, mert a fájdalom növekedésével együtt csökkenni fog a koncentrációm.
A másik vizualizáció a hullámzás volt. Ahogy jött a kontrakció, együtt elképzeltük, hogy nem hagyjuk, hogy a hullám
maga alá gyűrjön, hanem eleve “belebújunk” és a víz alatt a csendben úszunk, aztán amikor vége, újra a felszínen vagyunk.
Alig telt el pár perc, egyszer csak összeértek a kontrakciók, nem volt több pihenő idő. Addig szinte végig álltam, ha érkezett egy beleguggoltam, kapaszkodtam a férjembe, de itt már egy egészen más állapot volt. Lerogytam négykézlábra, de csak, hogy újra felálljak, minden kényelmetlen volt. Ekkor mondtam a szerelmemnek, hogy nem fogom tudni ezt sokáig csinálni, ha még 1-2 óra, rendben, de ha több, akkor nem fogom bírni a fájdalmat. És aztan a semmiből éreztem és ki is mondtam, mindjárt beszarok. Azt hittem talán megint a beöntés, kirohantam a mosdóba, de ahogy ültem volna le, már tudtam, hogy ez tolófájás! Visszamentem és mondtam a férjemnek, hogy szerintem Léda elindult a csúszdán, szóljon a szülésznőnek.
A szülésznő berohant, fel kellett feküdnöm, és csak annyit mondott: bizony szülünk Adél!
Egyből jött az orvosom is, én meg csak kérdezgettem, hogy most tényleg? Hát tényleg, már látszik a feje!
Nem akartam elhinni, mondták nyúljak oda, és tényleg, érzem a haját, akkor most tolunk.
Innentől 12 perc és 5 tolás után, Léda felsírt. Azt hittem szétszakadok, de egy pillanatig nem kételkedtem a testemben, tudtam, hogy mindent jól csinálunk, csak figyelek magamra, bentre, a kisbabámra.
Nagyon megdicsértek, hogy ilyet harmadik szülésnél szoktak látni.
Én csak a csúszdánkat képzeltem oda, ahogy Léda csúszik lefele, kifele és figyeltem a férjem hangjára, hogy hogyan nyomjak, hogyan vegyem a levegőt. Tudom, hogy a többiek is mondták, de én csak azt hallottam, ahogy suttogja a fülembe.

Készült videó, amikor rámteszik a kisbabámat, és azt kell mondjam teljesen kiültek az arcomra az érzeések. Én valahol egészen máshol jártam, egy teljesen más tudatállapotban. Életem legintenzívebb élménye volt, nem akarom erős fájdalomnak hívni, mert az amit a mindennapi életben fájdalomnak hívunk, átalakult energiává.

A kórházbaérkezésünk után másfél órával, érzéstelenítés vagy fájdalomcsillapítás nélkül, gátvédelemmel megérkezett a kislányom közénk.

Amikor elmesélem, mindig
megkapom a “szerencsések vagytok”, “fú,mekkora mázli” mondatokat és nem
örülök. Emiatt hiszik azt a nők, hogy csak szerencse kérdése, hogy milyen a szülésük.
Én tudom, hogy erre készültem, készültünk. Mindent úgy intéztem, annak rendeltem alá testben és lélekben is, hogy ez megvalósulhasson.
Egy csodálatos élmény és mindenkinek végtelenül hálás vagyok, aki nem hagyta, hogy letérjek erről az útról.
Köszönöm a rengeteg technikát és mégegyszer köszönöm, hogy segítettél elhinni: tudunk szülni.

Üdvözlettel,
Adél"



Kövess minket a Facebook-on!